A boldog zarándok [antikvár]

A táskáim összepakolva, megtömve elemózsiával - készen álltam a nagy kalandra. Így egy késő nyári délután, vonakodó barátomat, Drew-t magam után húzva, elindultam, hogy új világokat fedezzek fel, és felkutassam a boldogságot. Mindig is úgy hittem, hogy a boldogság itt van, csupán egy karnyújtásnyira tőlünk. A kérdés csak az, merre nyújtsuk a karunkat. Alighogy útnak indultunk, Drew-nak máris inkába szállt a bátorsága. Könyörgött, hogy forduljunk vissza, de engem ellenállhatatlan kíváncsiság hajtott, hogy kiderítsem, vajon mi vár ránk - veszély? varázslat? -, és erősködtem, hogy menjünk tovább. Muszáj volt megtudnom, és a mai napig meggyőződésem, hogy elértem volna, amit el akartam érni, ha a Baltimore megyei rendőrség nem jut arra - az akkori véleményem szerint elhamarkodott - döntésre, hogy egy jelentős közlekedési főútvonal padkája mégsem a legmegfelelőbb hely két ötéves gyerek számára.