A boldogság császárja/Nyolcvanas évek [antikvár]

Részlet: A boldogság császárja Alig egy kilométernyire a kikötőtől, hallgatag déli csöndben szunyókált a kis portugál korcsma, a Barnaba posadája. Ilyenkor ember sincs benne, csak alkonyatkor élénkül meg, mikor a hajókról ideözönlenek a kalandorok, a csempészek, a matrózok, meg egyéb világtaposók közül azok, akik olykor titkos utakra kényszerülnek. Mig messziről Baltimore zsufolt háztömegeit poros és füstös, szinte piszkos párázat feküdte meg, addig a posada álmos csöndben tikkadt. De ezt a tunya csöndet egyszerre kétségbeesett sikoltás verte föl az udvaron. - Barnabe! Barnabe! Nyolcvanas évek Szeptember harmadikán, délelőtt pontban tizenegy óra tizenkét perckor egy szál fehér ökörnyál uszott el az iskola előtt. A vándor póknak ez az uszályhajója, mely nem köti magát menetrendhez, nincsenek előre meghatározott megállóhelyei, hanem csak a szélhez, a szél sóhajtásaihoz alkalmazkodik, s tudomásul veszi, hogy faágak, oszlopók, kórók és egyéb akadályok is vannak a világon. Akadályok, amelyek módositják a menetrendet, ami nincs. Az ökörnyálat csak Rőczey Kálmán vette észre a faluban. Ő kint állt az iskola előtt, azaz minthogy oly merengve, s oly gyökeret vert lábakkal állt, mintha a földből nőtt volna ki, tulajdonképen az iskola állt Rőczey Kálmán mögött.