A boldogság éneke [antikvár]

Egy észrevehetetlen jelből megérezte, hogy a beszélgetés kisiklik s kiment a szobából. Becsukta a szalón, majd az ebédlő ajtaját, felment a második emeletre, hogy megnézze, vajjon Pierre tanulószobájában van-e nevelőjével, becsukta a folyosó végén a nagy üveges ajtót, azután belépett dolgozószobájába. Leült, könyökét az asztalra támasztotta és feszült figyelemmel fülelt felesége szobája felé.De csak később, éjjel, mikor hirtelen felébredt, mintha csak szelleme az álom mélységeiben lesben állt volna, hallott lépéseket a folyosón, határozottnak, feszültnek tetsző járást, melyet a padlón koppanó kemény sarok jelzett. Az asszony eltávolodott, keresztülment a szalónon, felsietett, azután többízben lejött a lépcsőn. Végül feltárult a szoba ajtaja és piros fésülőköpenyben, kezében lámpával belépett. A lámpát az asztalra állította, leült az ágy szélére és nagyon szelíd, csöndes, de mégis heves hangon beszélni kezdett, egy olyan részletről érdeklődve, amely foglalkoztatta. Úgy válaszolt neki, mintha az asszonyt csakugyan érdekelte volna ez a kérdés, eközben óvatosan kisiklott az ágyból és öltözni kezdett.