A bolygó zsidó önéletrajza I. (töredék) [antikvár]

A HÉT FEKETE VADLÚD. A nap tüzes lándzsasugarakkal árasztotta el a márványfehér Athos-hegyen tündöklő arany keresztet. Hirtelen elsötétült a csillogó dicsfény. Hét feketetollú vadlúd keringett a borostyánnal befutott klastromtorony felett. A lebegő madarak sötét árnyékot vetettek. Mintha néma tanácskozást tartottak volna. Azután éles sikollyal tovarepültek. - Micsoda földöntúli hang - kiáltott fel Aubrey Lowell. - A sikoltásuk olyan, mint a, csataterek Visszhangja, amelyek felett talán elrepültek - jegyezte meg társa, egy óriásnövésű, szálas német. - Teljesen érthetetlen előttem, hogy a szent atyák milyen titkos földalatti utakon tartják fenn az összeköttetést a külvilággal - jegyezte meg Aubrey - a mai viszonyok mellett. - Pár hónap előtt történt - mondta Bassermann professzor és suttogóra halkította öblös hangját -, hogy egy orosz hadihajó fellázadt. Harminc tiszt és a páncélos legénysége elszakadt a nagy flottától. Jó ég tudja, hol kötöttek ki. Valamivel későbben harminc ember - kétségkívül jámbor remeték - menedéket kért a kolostortól. - Feltételezem - szólt Aubrey, - hogy a szent atyák nem örültek ennek a betörésnek. - A szent atyák - erősítette meg Bassermann professzor - félnek a politikai bonyodalmaktól. Hogyha a cárt vagy a császárt emlegetik előttük, halálos ijedtséggel hallgatnak.