A botrányhős, avagy esték a Vasziljevszkij-szigeten [antikvár]

Kiadói borítója kissé foltos,szélei enyhén szakadozottak, kopottasak.
Első ​Péter cár nevezetes lovasszobrával és a tűhegytornyú Admiralitás-palotával szemben fekszik a régi orosz főváros egyik legismertebb szigete, a Vasziljevszkij-sziget, a kisregény színtere. Történetünk idejében 1924-et írunk. A forradalom és a forradalmat megvédő polgárháború hullámai elvonultak. A NEP kellős közepén vagyunk. A gazdasági és politikai konszolidáció még csak most alakul ki az egymás mellett létező új és régi harca közepette. A forrongás és kialakulatlanság jellemzi a tudományos és irodalmi életet is. A kisregény a tudós- és művészvilág legjellegzetesebb alakjait felvonultatva tárja elénk e bonyolult kor szellemi arculatát. Különös és mégis mindennapi emberek ezek a hősök. Lozskin irodalomtörténész, aki a XV-XVI. századi vallásos szekták irodalmi emlékeit kutatja, Dragomanov, a tehetséges nyelvész, aki szemben áll a merev akadémizmussal, de „lázadását” csak külsődleges eszközökkel juttatja kifejezésre, Nyekrilov író, a botrányhős, akit kifogyhatatlan energiája, tehetsége talán képessé teszi, hogy – társaitól eltérően – megtalálja majd igazi életcélját. Felbukkan még a regényben néhány „ős-tehetségtelen” is, Kaverin éles gúnnyal, kacagtatóan figurázza ki az élő nagyságokról nekrológokat író Lehmannt, a festészettel kacérkodó Verocskát, és Putyatyint, a „befutott” epigont. A húszas évek e jellegzetes alkotása méltán sorakozik a nagy sikerű Két kapitány és a magyar olvasók körében népszerű többi Kaverin-regény mellé.