A búzát azért learatják [antikvár]

Részlet a könyvből: Két subás haladt az országúton. Két kifordított subás, mert az idő már decemberre járt. Köröskörül borulat ülte a határt, a szürke égből ködös, kietlen csönd szitált. Az egyik subás a Tisza felől jött, a másik a Tisza felé igyekezett. Az egyik Vásárhelynek, a másik Szegednek. Suba volt rajtuk, kifordított suba mind a kettőn, báránybőr süveg a fejükön, kurta pipa a szájukban, hát, hogy így egyformán lépkedtek, Kopáncs alatt találkoztak össze. Éppen a kanálisnál. A kőhíd töviben egyik oldalon is, meg a másikon is lapos kőkocka állott. Az egyik subás leült íz egyikre, a másik leült a másikra. Köhintettek egyet, elnézték a határt, aztán az, amelyik a Tisza felől jött, megszólalt: - Mőre? A másik szítt a pipáján. - Szögednek, - mondta csöndesen. Keveset várt, aztán váltotta a kérdést. - Hát kend? Amaz szítt a pipáján. - Én mög Vásárhelynek...