A cet [antikvár]

Előhang Tajtékosan tört fel a csillogó víztükör, amint az eleven hüshegyek feketén kettéhasították a hullámokat. A mintegy harminc kardszárnyű delfin sebesen, könnyedén úszott. Néhányuk előretört, míg mások, a fiatalok, mókázva fejelgették, taszigálták egymást. Vízre csapó farokkal alábuktak, hogy aztán felmerüljenek, kifújják a levegőt, és ismét lebukjanak. Fehér hasukkal és foltjaikkal hatalmas, óriás bohócoknak látszottak. A delfinboijak szorosan anyjuk mellett maradtak, utánozván a nőstények mozdulatait, míg az anyák alá nem merültek szoptatni. A többi nőstény védőn körözött, akár nagy, büszke és szerető, hajadon nagynénik. Két, a többinél jóval nagyobb kardszárnyú zárta a menetet. A hímnek magas, furcsa alakú uszonya volt. A kicsinyével hasas nőstény közvetlen a hím közelében úszott. Nyugodtan haladtak együtt, míg a hím különös, éles hangot nem hallatott. A nyáj csak ment, a domborodó nőstény lassan úszva, mintha lemaradt volna. A hím gyengéden tovább löködte.