A csehek Magyarországban I-II. [antikvár]

A mult századnak pontosan a derekán egy angol molnárt utasítottak ki a gyanakvó hatóságok Lipcséből. A szerencsétlen ember pár napja érkezett s már is mennie kellett. Hiába igazolta magát kellőképen, mit lehessen tudni, a magyar 48-as "forradalom" leverése után tele voltak a nyugatra vezető országutak mindenféle menekülőkkel. Ami biztos, az biztos, gondolták a semmi határozott adatba belekapaszkodni nem tudó lipcsei hatóságok s az angol molnárnak útilaput kötöttek a talpa alá. Az idegen nehezen hagyta ott a várost, nem mondta senkinek, de szörnyű izgalomban várt oda valakit, aki nem érkezett meg. Mennie kellett, ment egyedül, gyalog, kétségbeesetten. Pedig, hogy megbeszélték a találkozót, mikor hetekkel ezelőtt elváltak! Mi történt vele? Hol fog rátalálni? Mihez kezd nélküle? Alig ért a város falain túl az angol vándor, a néptelen úton egy nővel találkozott, aki Lipcse felé igyekezett. Az volt, akit oly nehezen várt. A meglepetéstől, az örömtől, az izgalomtól földbegyökerezetten álltak meg mind a ketten. Aztán aggódva tekintettek körül. Sehol senki.