A csillag fia [antikvár]

PROLÓG Ki vagy, sötét hős, ki komor időkben Feltűnsz előttem, szűnös-szüntelen? Fáklyát tartasz, ruhád véres redőkben, És búsan nézel... Mit akarsz velem? Fekete hajad vállaidra omlik, És vad szemeddel a tűzbe meredsz, Tűnő alakod felhőhöz hasonlít, S sötét az árnyék, mit arcomra vetsz. Halál vitéze, áldott vagy szívemnek, Mely pusztulás közt vergődik s remeg, Az életem szörnyű viharba' senyved És éjről-éjre én rád ismerek. Ó, jöjj, szent hőse elfeledt koroknak, Hallom a kürtöd vijjogó szavát - A napok most részegen tántorognak És vért hánynak a fülledt éjszakák. Voltál viharja ezeréves nyárnak, Voltál próféta és megköveztetél; Ahol az álmok halk ütembe járnak, Hűsek a rétek s mereng a levél.