A csillagok leánya [antikvár]

Részlet a kötetből: Merész álmok. A Maros partjára szelíd holdfény borult. Nád susogott a víz mellett és a habok csobogása felelt rá. Vájjon mit jelentett ez az esti párbeszéd? A folyó hullámai bizonyára híreket hoznak a nagyvilágból és a nádsusogás halk panasszal felel, hogy miért röghöz kötött, miért nem tud semmit abból a változatos világból, amely a rohanó árt kíséri. Vagy talán megfordítva. Talán a nád susog a csendes boldogságról és a hullám panaszkodik hányt-vetett életének viszontagságairól... Ezen gondolkozott az a halványarcú magyar fiú, aki ott ült a holdfényben a Maros partján. Jobbkeze a lant húrjain pihent, de nem pengette. Nézte a sápadt holdfényt, hallgatta a vízcsobogás és nádsuttogás esti párbeszédét és álmodozott. Mert a tizennégyéves fiatalok akkor, hét évszázaddal ezelőtt is csak úgy szőtték az álmaikat, mint a mai fiatalok. Gyula diák merész álmokat szőtt. Csodás énekről álmodott, amelyet ilyen holdvilágos, csendes estéken tanul meg a hullámcsobogástól és nádsuttogástól. Csodás éneket talál ki a magyar dicsőségről és majd lantpengetés mellett szavalja el II. Endre király udvarában, ha idősebb lesz és híressé válik a regősök között. Ott marad az udvarban, nem lesz többé szegény lantos diák, hanem udvari dalnoklovag, amilyenekről Klingsor mester beszél, ha jókedvében van.