A délafrikai aranykeresők [antikvár]

Részlet a könyvből: "A "Durance" födélzetén A tengerentúli társaság Durance nevű hajója, mely Marseilleből Zanzibárba és Durbanba, Natal partjára iparkodott, elhagyta az áldeni öblöt és két nap óta teljes gőzzel az Indiai-óceánon siklott tova. Este, ebéd után volt. Hátul nagy jótékony ünnepély folyt és minden osztálybeli utasok, akik boldogak voltak, hogy az arab kemencéből való kijövetel után aránylag friss levegőhöz jutottak, szabályos sorokban ültek a rögtönzött kis színpad előtt. Minden szem a színpadra volt szögezve, mely pedig néhány pillanat óta üres volt és a hallgatóság elég lankadó figyelme mintha hirtelen fölébredt volna. A műsor legérdekesebb pontjához értek. A nézők eddig leginkább udvariasságból hallgattak és tapsoltak egy magánbeszédet, a Lidércet, melyet egy fiatal francia, Massey Henrik, aki most végezte az Ecole-Centrale-t, nem biztos hangon, Beethoven egyik szonátáját, melyet nővére, Coltte, gyorsabban mint ütemszerűen adott elő; egy fuvolaszólót a Fehér nő-ből, melyet Brandevin, marseillei tekintélyes kereskedő, nem minden metsző hangbicsaklás nélkül játszott. Egy tengerész dallam a Bart János-ból, melyet mennydörgő hangon maga a kapitány, Francoeur énekelt és más hasonló fajta számok csak elismerést arattak, mely elismerés a műkedvelők jóakaratának szólt inkább, mint az előadás kevéssé szakértő voltának."