A Domaszewsky-dosszié [antikvár]

Az éjszakai vonattal utazott Divacán át Pulába egy kora októberi reggelen. A vagon folyosóján álldogálva a távoli lankákat kémlelte. Fehér fényben tünedeztek fel a települések. Tekintetével megkísérelt egy idegen lakásbelsőbe hatolni, lépteivel megpróbálta felmérni az idegen tér kiterjedését. Már maga annak a gondolata is, hogy ilyen kalandba bocsátkozott, szembesítette a felismeréssel, hogy saját életét éli általa. Akármit gondol el, élni fog benne, és ki tudja, hány éven át hever a feledés lomtárában. De azért fellépett a hajnali szürkületben kisvártatva feltűnő ház verandájára. Szeme végigfutott a hosszúdad virágcserépen, benne a hortenziákkal, és nyomban eszébe jutott, hogy a képet a mattersburgi állomásról kölcsönözte, ahol két éve egy egész délutánon át várakozott a grazi vonatra. Felrémlett benne egy csavargó alakja is, aki egyszeriben ott termett a bőröndje mellett, miközben ő alig tízlépésnyire eltávolodva az állomásfőnökség falára kifüggesztett menetrendet tanulmányozta. A csavargó egy kézmozdulattal jelezte, hogy cigarettát kunyerál. Adam előhúzta zsebéből a cigarettásdobozt. Csak akkor nézte meg jobban a meghatározhatatlan korú férfit. A csavargó mondott valamit magyarul üres vigyorba torzult arccal, a dobozból kihúzott két cigarettát, és a peron felé indult. Utánapillantva arra gondolt, hogy a mindennapi tennivalók mellett az élet néha rést hasít az időn. A bőrön nem vet több ráncot az öregedés. Sem a sietségnek, sem a ráérősségnek semmi értelme, mert nincs előbb és nincs utóbb. A gondolat a jelen idő kristályában fut. Bőröndjét beadta a megőrzőbe, és gyalogosan elindult a központ felé.