A falu jegyzője [antikvár]

A "Falu jegyző"-je nemsokára százéves lesz. 1845-ben jelent meg, tehát négy év múlva már betölti azt az időt, amely az irodalmi művek halhatatlanságának első mérköve szokott lenni. És erről, a közel száz esztendős regényről most is annyit írnak és beszélnek, most is annyit vitatkoznak, mintha néhány éve jelent volna meg. Néha megfeledkeznek róla egy időre, aztán felfedezik újra. Egyik legmaibb írónk, Szabó Dezső mondja róla egyik fiatalkori tanulmányában: "Talán 12-14 éve nem olvastam ezt a regényt s most egy kedves betegség újból kezembe adta. És újból éreztem azt, mit... a legnagyobb művészi hatásnak tartok. Azt a nagy belső ölelést, mellyel magunkhoz szorítjuk az élet minden kitagadottját. A gyermeki meleg eláradást, mellyel a gyermek a megbántott elé dobja magát. És hiszi, hogy felbuzgó akarata, szánalma, fenyegető öklecskéi abszolút védelem és igazság az egész gonosz világ ellen. A szép első java, hogy gyermekké és hőssé teszi az embert." Hogyan jutott el báró Eötvös József odáig, hogy megírja a magyar irodalomnak azt a regényét, amely talán még ma is a legmelegebb szívvel áll a szegény emberek, az elnyomottak mellé, amely még ma is megindít, amely még ma is felkorbácsolja az olvasó elkeseredését?