A fáraó és a Nílus kincse [antikvár]

t Kis ember, nagy folyó - Ramszesz! A kiáltás mintha egyszerre több irányból hallatszott volna. Végigszállt a parton, beleütközött néhány csenevész fába, majd az enyhe domboldalon szaladt felfelé, szinte látszott. - Ramszesz ! Madarak riadtak fel, az egyik élesen vijjogva méltatlankodott a zaj miatt. Amely most közeledett. A férfi, aki a parti sásoktól biztonságos messzeségben, egy kis dombon feküdt - felült. Ide nem jönnek fel a krokodilok, mondta magának nemrégen. Amikor lefeküdt, Amon-Ré napisten hajója még a bal keze felől esett, bár meg kell hagyni, már akkor is jó magasan járt az istenség. Most meg a jobb keze felé esik. A fiatalember körülnézett. Kis kábultság vett rajta erőt. Mintha a nap fényében feküdt volna, pedig ilyesmitől minden ember óvakodik, és jól is teszi. A sok napsütés, ha akadálytalanul éri a fejet, bizony árthat. - Ramszesz, merre vagy ? - Itt! - akarta kiáltani, de torka kiszáradt az álomban, hát hangja most bicsaklott. Nyelt egyet és feltápászkodott: - Itt vagyok! Már látta is azt a másik alakot. A folyóparton jött, a sások mellett, ahol a vízhez inni járó állatok tapostak jól látható csapást. Fentről nézve ő sem látszott nagynak, és nem is volt az. Hanu sem nőtt nagyra, ahogyan ő, Ramszesz sem. De hát ez számít? A világ tele van kis dolgokkal. Vannak kicsi tárgyak, kicsi állatok, lehetnek hát kisebb emberek is. Mi legalább biztosabb lábbal állunk a földön, szokta mondogatni az apja is. Aki már régóta nincs e világban. - Gyere már, indulnod kell! - kiabálta Hanu. Látszott, nem akarózik felmászni a dombra ebben a melegben. És mivel az ösvény hazafelé úgyis a folyó partján vezet, hát Ramszesz indult lefelé. A lejtő hamar elragadta, önfeledten hagyta, hogy lábai engedjenek a vonzásnak. Sa-