A fehér varázsló [antikvár]

Volt könyvtári példány. Borító kissé foltosak. Tűzés mentén enyhén sérült.
Páter Jean Breton, a fiatal misszionárius, a fedélzet korlátjához támaszkodott. Mise után volt már, a hajón korán volt a mise. Napkeleten a cinóberszínű nap már kiemelkedett a végtelen vízből. Valami mély, szinte áhitatos ünnepi csend borult a tengerre. Vasárnap volt s a tenger simán ragyogott, mintha csak az ünnep iránti tisztelet gyújtotta volna ilyen tündöklőre a vízcseppeket. Távol, keleten, a víz is cinóberszínű volt. Mintha a víz szine alatt titokzatos lángok égtek volna, s azok festették volna meg a vizet. A cinóberszín lassan aranysárgába olvadt. S ahogy a nap felfelé haladt az égen, a cinóber és az aranysárga szín mély, ragyogó smaragdra változott. S az égboltozat, mint azurfényű üvegharang, borult a határtalan tengerre. Páter Jean, a fiatal, fehérruhás misszionárius, nem tudott betelni ezzel a csodálatos látvánnyal. Az Isten nagyságára és szépségére gondolt. Mennyi szépséget sugározott ki az a végtelen, teremtő gondolat, amely mindeneket alkotott s amely nem szűnik meg soha gondoskodni erről a világról.