A fekete bárány [antikvár]

Részlet a könyvből:"- Ugye gyönyörű? Ugye érdemes volt idejönni?Nádasdi Éva meglassította az autó járását s hátrafordult hozzánk, lelkesen figyelmeztetve a táj zordon szépségeire. Az út keskeny sziklaszorosban haladt felfelé, óriás fenyők között. A tűlevelek sötétzöldjét csak ritkán zavarta meg egy holtában is délcegen helyénmaradt fa rozsdavörös árnya. Lent havas jégdarabokat zúdítva rohant a megáradt Izvor, egyhangú harsogását hiába szokta meg a fül, örök háttérként ott mormolt melódiája minden más hang mögött, nem lehetett egészen elfeledni egy pillanatra sem. Hosszú hídon gördült át az autó egy fordulónál s váratlanul mint valami súlyos ütés, egész hatalmas pompájában előtűnt a vidéken uralkodó hegyszörnyeteg, az Ünőkő. Irdatlan kerek fejét tömött hajként nőtte be a fenyves, fent azonban kopasz barát-pilisként villogott a puszta, havas orom napsütötte tonzurája. Nem tudom miért, könny szökött a szemembe.Hosszú sorban gömbfát fuvarozó szekerek jöttek szembe. A kocsi mellett baktató subás, süveges emberek románul köszöntöttek bennünket. Nádasdi Jákó, a vezérigazgatóm, ki mellettem ült a toldalékülésen, elégedett mosollyal jegyezte meg: a mi fánk! Az utolsó szekérről pirosalma képű fiatalember ugrott le, mikor Nádasdi megállíttatta az autót.- A mérnök úr lent a faluban várja a nagyságos urakat. Fenn a telepen mindent előkészítettünk, - felelte kellemes basszushangon, Nádasdi kérdésére."