Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:
1941 Karácsony másodnapját ír a naptár, amikor belefogok itt, egy budai kávéházban az alábbi mű megszerkesztésébe. Szerte a földgolyón, Grönlandtól le Tasmaniáig, a Szaharában és az orosz síkokon, a vizeken és levegőben eddig elképzelhetetlen ádázsággal folyik a népek harca.
Most érkezik meg a kávéházba fiatal író barátom, tömött irattáskájával a hóna alatt. Ő az, aki pályájának, küldetésének, életcéljának tartja, hogy lelkisége teljességgel, utolsó kis rezdületéig az emberiség javának előmozdítására fordíttassék. Például vallja azt is, hogy nem a henyék szórakoztatására van a szépirodalom sem, hanem, hogy nemzeti célkitűzéseket, emberi kiállásokat szolgáljon, lelkeket tévelygésekből kivezessen!
Én sokszor vitatom, ifjú író barátommal ellentétben, hogy nem jó és nem szabad a műfajokat összeegyenlíteni! Az irodalom maradjon inkább mélyebb és örökebb erkölcsi példázatok hordozója, mint abba a kegyetlen, szomorú, reménytelen, ostoba, ellentmondó, alantas, iszonyúságában - nevetséges, semmi erkölcsi szabványt, semmi fenköltséget, nemességet nem tisztelő harcba avatkozzék, amit az emberek, nemzetek, fajok boldogulásának harca jelent, akár tankokkal, stukákkal és tengeralattjárókkal vívódik meg, mint jelenleg, akár más eszközökkel, akár vért, akár verejtéket csurgat...