A feleség becsülete [antikvár]

Részlet a könyvből : Drewensberg báróné, aki a zongora mellett ült és énekelt, hirtelen idegesen, türelmetlenül ugrott fel és nyugtalanul járt-kelt a szobában. Azt remélte, hogy a zene, mely fájdalmaira mindig gyógyító hatással volt, most is megnyugtatja, de csalódott; lelki nyugalmát nem tudta visszanyerni. A fiatalasszony csodálatosan szép volt, bár arcát sokszor fátyolozták el a bánat felhői. Gyászruhás fejedelmi alakja, vöröses-aranyba játszó, csillogó barna haja, amely mellett olyan harmonikusan hatott vakító fehér bőre, valami megragadó jelenséggé avatták őt. Ez a büszke női szépség annyira beleillett ebbe az előkelő úri környezetbe, a régi, masszív, díszes faragványú tölgy fabútorokkal teli úriszobába, ahol mindenütt Drewensbergek címerei büszkélkedtek. Nehéz bíborfüggönyök az ajtókon, drága gobelinek a divány mögött, megbarnult, régi festmények a falakon, a szekrényeken súlyos ón-korsók és kupák. Kissé régimódi pompa, mely bizonyára nemzedékről-nemzedékre öröklődött. A modern zongora és az a portré, mely egy csinos, életvidámarcú fiatal tisztel ábrázolt teljes életnagyságban, sehogysem illettek ebbe a környezetbe.