A feleség hivatása [antikvár]

Részlet a könyvből: "Elérkezett az év utolsó napja. Éjfél is elmult már. Kettőt üt az óra. Beléptünk az új esztendőbe. Graziella éppen most futott ki dolgozószobámból ragyogó arccal. Skarlátvörös rózsái itt hevernek az asztalomon, édes szavai és jókívánatai fülemben csengenek. Sok-sok szépet és jót kívánt nekem az új esztendőre és egy nevet is súgott a fülembe, egy nevet, melytől olyan lángolóra gyúlt az arca, mint az asztalomon heverő rózsák szirmai és válaszomat be sem várva, elrohant. Édesanyja szelíden és jóságosan néz rám. Tekintete kérdő s bár vidám, mégis egy kis aggodalom bujkál benne. Mintha félne, hogy az a titkos kis szó jele lehet valami elkövetkezendő szerencsétlenségnek. Ezért mered rám olyan kutatóan, gondterhelten. De én hallgatok... Minek kavarjam fel lelkének nyugalmát az új év első óráiban? Majd holnap. Napvilágánál minden kevésbbé rejtélyes, sokkal tisztább és természetesebb... - Semmiség az egész - mondom mosolyogva. - Gyermeki szeszély... valami kis ajándékot kért... És mivel Elisabetta mindig vakon hitt minden szavamba, most is lassan kialudt szemében a zavar lángja. Nyugodt mosoly játszik ajkain. - Boldog új évet, Lorenzo! - Boldog új évet, Elisabetta!"