A föld sója [antikvár]

Gerince megtört.
„Tehát ​halálra ítélték őket? Keserűség öntötte el, olyan keserűség, amihez nem fogható semmiféle érzés. Még soha nem érzett ilyen forró szeretetet a föld és az itt élő eberek iránt. Olyan érzéssel lett gazdagabb, amit azelőtt soha nem ismert, és amit semmiféle boldogsággal föl nem cserélt volna. Pillantása a távolba révedt, lelke a messzi múltba vándorolt. Mintha onnan merítene erőt…” 1933-ban, a fasiszta Olaszországban megtiltják a keleti határszéleken élő szlovéneknek anyanyelvük használatát a templomi szertartásokon. Az iskolákban, a sajtóban már fél évszázada tilos szlovénül szólni. Egy hajlott korú vidéki káplán harcba indul halálra ítélt népéért… A regény hőse valóban élt. Naplóját, melynek cselekménye, teljes élményvilága gazdagon bontakozik ki előttünk A föld sója lapjain, ma is őrzik Nova Gorica múzeumában. A kítűnő könyv problematikája semmit sem vesztett elevenségéből, érvényessége nem kötődik országhatárokzho: nem csoda hát, hogy számos nyelvre lefordították már. Az 1890-ben született France Bevk (ejtsd: Beuk) a XX. századi szlovén próza egyik legmarkánsabb alakja. Az első világháború idején tűnt fel háborúellenes elbeszéléseivel. Regényeiben szűkebb hazája társadalmi ellentmondásait, történelmének drámai korszakait ábrázolta. Magyarul eddig csak elbeszélései jelentek meg.