A földnek teremni kell [antikvár]

Egy nap - Nincs több hely. Tessék megvárni a következő kocsit! - a kalauz hangja türelmetlen volt és érdes. - Mindjárt jön, ne tessék tolakodni! - Hogyne, félóra múlva bizonyára itt lesz. Magukra is éppen annyit kellett várnunk! - ellenkezett egy kövér úr, mialatt nagy erőfeszítéssel feldolgozta magát a villamos lépcsőjére. - Tessék leszállni! Addig nem indulunk, amíg le nem száll! - haragoskodott a kalauz, de a kövér úr úgy tett, mintha nem hallotta volna az erélyes szavakat. - Kérem, menjünk már! - türelmetlenkedett valaki az utasok közül s a kalauz haragosan rántotta meg a csengő szíját. Ágnes visszalépett a megálló fedett házikójába, ahonnan reménykedve jött ki alig pár pillanattal előbb. Az ő dolga is sietős lett volna s most az esőverte járdát nézegette, hogy elinduljon-e gyalog. Kedvetlenül tett le erről a tervéről. Végeláthatatlan szálakban szakadt a zsinóreső, kivágott cipője pár perc alatt beázott volna. - Mégis meg kellene vennem már azt az esőkabátot ! - gondolta magában, de jóformán be se fejezte a gondolatot s már ismét más jutott eszébe. - Úgy se védené a lábamat az esőkabát! Különben is mindegy... - kezét szórakozottan húzta végig homlokán.