A földön a te csillagod [antikvár]

Részlet: NYUGTALANSÁG A HEGYEKBEN A Hidegbarlang fönn feküdt a magasságokban. Nappal hangos volt a dalolva csobogó forrásoktól, melyeknek pompás vizét erős férfiak fogták fel favályúkban. Perzselő nyári délidőben ide járt el a tikkadt jószág szomját oltani a föld mélyének kibuggyanó friss nedvével és megpihenni a galagonyabokrok árnyékában. Alkonyattól pirkadásig a barlang tompán kotyogott és dermedt kietlenséggel ijesztett. A barlang alatt kaliba állt, melynek vörösbe játszó tüze az éjjeli sötéttel birkózott, amikor megjelent a betyár, Vak Turony. — Adj isten jó szerencsét! — törte meg az éj csöndjét szokásos köszöntésével. A hajlott hátú, deres fejű számadó a kaliba előtt álldogált, egyetlen segítőtársa pedig a küszöbön ült. A számadót Sztieranka bácsinak hívták. A falusi pásztornak öccse és a pásztor fiának, Sztieranka Pa-lónak nagybácsija volt. Segítőtársa a hegyek magányának gyermeke, akiben a hegyek minden nyugtalansága mellett hatalmas szeretet élt, mely a hegyekhez láncolta. De ki volt Turony, a betyár? Egy hírhedt ördöngös ember, akinek ravasz szemében a sűrű szemöldök alatt varázserő rejlett. Pillantásával megigézte az urasági majorokban a juhnyájakat és kicsalogatta a hegyekbe. Csak éjjel látott, nappal vak volt. Turonynak a nap elől a sűrű erdőben kellett bujdosnia. Vaknak a zsandárok nevezték el, akik makacs buzgósággal vizslatták elveszett nyomát. Turony leült a küszöbre.