A füzettolvaj [antikvár]

Tora e PiccilLi (Caserta), 1942 Torában disznópásztorként ismertek engem, én voltam a csak Furtunának nevezett tüdőbajos, analfabéta gombász, Tom-maso RaíFaele Fortunato egyetlen fiúgyereke, aki a casertai fasiszták alapszervezetéhez tartozó apja tizenöt disznaját őrzi. Falusiak voltunk, mindent tudtunk a földről meg az állatokról, de semmit sem az emberekről. Apám azt mondta, hogy iskolába járni fölösleges, egy disznó meg egy disznó az két disznó, ennyit kell megérteni, ez mindennek az alapja. - Fia tudod, hogy működnek a kis dolgok, a nagyok logikáját is megérted - magyarázta, miközben a bádogvödörben keverte a moslékot a türelmetlenül várakozó disznóknak. - Igen - hagytam rá akkor is, ha nem úgy volt, mert a faluban senkinek sem volt negyvennél több disznaja vagy kecskéje, és a világ nagyságát nem lehetett annak alapján elképzelni, hogy egy disznó meg egy disznó az két disznó. Buonasorte a vezetéknevünk, ami annyit tesz, jó szerencse. A naphosszat a téren üldögélő öregek szerint a szavak vagy az igazat mondják, vagy az ellenkezőjét. A családom történetét tekintve - apai nagyszüleimről kezdve, akik a maddaloni bányában egy decemberi robbanás következtében haltak meg, velem bezárólag, aki nyomorék jobb lábbal születtem - nem nehéz kitalálni, hogyan kell a nevünket érteni. 11