A gárdahadnagy [antikvár]

Részlet a könyvből: "Alkony szállt a kurta téli napra. Az álomba dermedt, behavazott mező szinte árasztotta magából a hideget, s az ember úgy érezte, mintha a fagyos szél a lába alól fújna. A távolban, a laktanyát körülvevő alacsony faépületek fölött még nappali világosság fénylett az égen, de itt már leszállt az est. Gorin hadnagy levette sapkáját és végigsimított hirtelenszőke haján. Könnyedén lépdelt, mert utazótáskáját az állomáson hagyta, s most utólag örült neki, hogy így cselekedett. Nem azért, mintha nehezére esett volna a cipelés, hiszen széles vállú, erős fiatalember volt, de nem akart mindjárt az első napon nagy bőrönddel mászkálni az ezred katonái és tisztjei előtt. A bőröndről eszébe jutott a tiszti iskola. Csaknem az egész szakasz együtt ment az üzletbe, hogy megvásárolja ezeket a bőröndöket. Valamennyien boldog, zajongó, újonnan avatott hadnagyok voltak. Sokan ballagnak ma közülük az országutakon, a bekötőutakon meg az ösvényeken a laktanyák felé, ahova most ő is igyekszik."