A gép mellett [antikvár]

Szikrázó déli verőfényben állt, a nap égetőn sütötte a tarkóját, minden vére a cséplőgép ütemére lüktetett és zakatolt a fejében s a torka fájt a sok szúrós pelyvától, amit a levegővel kellett beszívnia. „Most látnák csak az urak, mennyit kell a parasztnak küzködni az ő puha kenyerükért!" - gondolta el ezt a megszokott gondolatát, míg az izzadtságot törülte a képéről hasztalan. De azért olyan erőben érezte magát, mint már régóta nem; - otthon, elemében, önérzettől dagadó szívvel. Itt ő az úr most, neki terem a negyvenöt hold príma búzaföld, neki fogad szót ember, állat, az egész messzi belátható, nagy darab laposon. Három hétig, mert ennyi a szabadság! 0 a kisebbik fiú ugyan, de a bátyja orosz fogoly szegény, egy sógor meg a harctéren. Hej, megkóstolta ő is, senki nem hányhatja a szemére, hogy egy bolond szerb golyó istenes-véletlenül ellőtte egy ujját, éppen a fegyver-ravasz elsütéséhez „nélkülözhetetlen"-t De tán még azt hiszik, hogy az a „könnyű szolgálat" valami nagy élvezet neki ott a városban: süllyedjen el! hogy ő tán moziba jár, páholyba a mindenféle cafat cselédekkel, avval szórakozik, míg szegény öreganyja, meg a lányhuga tehetetlenkednek itt a gazdasággal? Deiszen, őrá ugyan nem ragasztja a rossz nyavalyáját egy városi jómadár se, megmutatja, ha belegebed is! Jó, hisz nincs éppen rossz dolga, nem bántják, megbecsülik; rezervatiszt a gazdája, békeidőn derék bankhivatalnok, családos; ő látja el a háztartásukat hazai liszttel, zsírral, ha pénzér is, de tisztát, finomat kapnak így; még az anyjukba se ettek olyat, szegények, hónapról hónapra élő, fizetésen nyomorgó pesti nagyságosúrék, akiket a félzsebéből kifizethetne, ő, a szolga, a paraszt! És most mégis ott kell ágyaznia nekik, cipőt takarítani, gyereket daj-