A gólyalábu házikóban [antikvár]

Részlet a könyvből:Én meg azt mondom néktek sziveim, hogy vékonyka fácska vagyunk. Belénk kapaszkodik az északi szél, erre hajlit, belénk markol a déli szél, arra hajlit. Mert bizony mondom, a legegyenesebb derekú, legöregebb tölgy is abba lett vénségére hajlithatatlan, hogy az évtizedek széljárása ide-oda hajlongatta. Éppen azért kérlek, ne is vegyétek ezt ugy, mintha talán regény lenne. Mióta elszakadtam a várostól, nem igen vettem tollat a kezembe, csak ha népszámlálás volt, vagy adóvallomás és a völgyben álldogáló faluból fölizent a pödörtbajszu jegyző, hogy ezt már mégis magamnak kell megcsinálnom. Egyebekben inkább csak ölhetett kézzel hallgatni szoktam. Kiülök ide a házikó elé, van egy fatönk az ablak alatt és csak hallgatok. Nappal a madarakat. Mint látjátok, tegnap is. A bozótban botot nyestem, a nap éppen felkelt, csillogott még a harmat és én nekivágtam a hegyoldalnak. Két rigót hallottam. Fütyörésztek...