Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:
A füstbement menyegző.
Komárom városa a tizenhatodik század vége felé a legfontosabb erődök egyike volt.
A rajtaütés és váratlan ostrom miatt éjjel-nappal állandóan csónakok, úgynevezett punták cirkáltak előtte a Dunán. A várfalakon kifelé szegezett hosszú ágyúk mellett nappal fehér füstgyűrűket eregetve, éjjel pedig tüzes szemek módjára világítva sisteregtek a tüzérek salétromos kanócai. Félóráról félórára pontosan elhangzott a felváltó jelkiáltás, amit a sajkások vízifecske módjára tovasurranó csónakjaikról visszhangoztak. A Csallóköz felé kikönyökölő hatalmas sáncot teknősbékához hasonló alakja miatt tortoriának nevezték. Ennek a sáncnak irányában magaslott ki a többi házak közül a komáromi várnagynak, Pálffy Miklós uram őkegyelmének emeletes szállása.
Bajtársai szerettek vele afölött évelődni, hogy a hét bizonyos napján nagyon sokat nézeget a Győr felé vezető út irányába: de nem annyira közelgő török hadak, mint inkább Patkó nevezetű hajdúja után kémlelődik...
Pálffy Miklós várnagy uram most is a Győrnek vivő út felé tekintget és csak a háta mögött felhangzó kardcsörrenésre fordul vissza.
Arcát barátságos mosoly deríti fel, mindkét kezét szeretettel nyújtja a most érkezettnek, aki kapitányi egyenruhát visel.
- Hozott Isten, Adolf bajtárs! Vártalak!
- Itt? Ebben a szűk bagoly fészekben? - kérdezte a kapitány és vidám képét bohókásan elfintorította.