A gyújtogató [antikvár]

Részlet a könyvből: A felhők az ég alján megálltak egy pillanatra. Piros árnyék pihent a porlepte fákon s a szürke tarlón. Alkonyodott. A gyöp szélén, a kukoricás mellett hét asztag állott. Mint egy délutáni tereferére összeruccant, bővérű asszonycsapat. Árnyékuk hosszan nyúlt el a földeken. Várták maguk közé a nyolcadikat, annak a kontyát éppen most fonta Ferenc bácsi, a bandagazda. A kocsik, amelyek a kereszteket ide összehordták, üresek már, rúddal a major felé. Az ökröket, lovakat még nem fogták ki, fáradtan rágták lábuk előtt a száraz gyöpöt. Az új asztag mellett csak egy lovaskocsi, arról is az utolsó kévéket adogatták villáról villára, fölfelé. - Köll-e még? - kiáltott a kocsin dolgozó munkás. A szót továbbadták az egymás mögött állók, mint a kévéket, s így ért fel az asztag tetejére Ferenc bácsihoz. - Adjatok még egypárat! - szólt le az öreg. Az izmok újra megfeszültek, a villanyél recsegett a kévék súlya alatt. De még bele sem melegedtek, újból megszólalt a tetőn, a zizegő búzában derékig bennálló bandagazda: - Csak ami kézbe van! Nem köll több.