A gyűrű [antikvár]

Kassandra von Gotthard békés nyugalomban üldögélt a Char-lottenburg-i parkban, a tó partján. Nézte, hogyan futnak szét a fodrok, amikor kavicsot dobott a vízbe. Hosszú, kecses ujjaival újabb apró, sima kavicsot emelt föl, egy pillanatig az ujja végén egyensúlyozta, majd céltalanul azt is a tóba dobta. Forró, fényes nyárvégi nap volt. Sima, aranyszőke haja a válláig kunkorodott, arcából pedig egyetlen elefántcsont fésűvel oldalra fésülte. A sima, aranyszőke hajban a fésű vonala olyan tökéletes és kecses volt, mint Kassandra egész arca. — Hatalmas, mandula alakú szemei ugyanolyan mélykéken ragyogtak, mint a park virágai a háta mögött. Ezek a szemek nevetési ígértek, ugyanakkor lágyan suttogtak is, ezek a szemek gyengédek, ugyanakkor szeliden cinikusak is voltak, némelykor pedig tűnődve néztek maguk elé, mintha valami távoli álomba merültek-volna. Olyan messze, amilyen távol a tó túlsó partján lévő Char-lottenburg-i kastély esett a nyüzsgő várostól. A vén kastély időtlenül támaszkodott oszlopaira, s úgy tekintett Kassandrára, mintha nem a mai, hanem egy rég elmúlt korhoz tartozott volna. Amint a tó paj-tján feküdt a fűben, Kassandra egy festmény vagy egy álom hölgyére emlékeztetett; finom ujjaival lágyan átfésülte a gyepet: újabb kavicsot keresett, hogy a tóba dobja. A közelben a vadkacsák sűrű szárnycsapásokkal szaladtak a vízbe, amikór két kisgyerek játékosan tapsolni kezdett, Kassandra figyelte őket, s egy hosszú pillanatig kutatva tekintett az arcukba, amint nevetve elszaladtak. — Mire gondolt most? — A mellette megszólaló hang felrázta őt álmodozásából, s szelíd mosollyal a férfi felé fordult. — Semmire. — Mosolya nevetéssé szélesedett, s kinyújtotta karját a férfi felé. A napfényben felragyogott finom vonalú, brilliánsokkal kirakott pecsétgyűrűje. A férfi azonban ezt észre sem vette. Az ékszerek mem jelentettek számára semmit. Egyedül Kassandra izgatta, akiről úgy látt^, az élet és a szépség nagy titkait tartogatja számára. Talány volt neki a nő, amelyre nem tudta a választ, ajándék, amelyet soha nem érzett egészen a magáénak.