A hadipilóta [antikvár]

Részlet a könyvből: "Nedves, esős volt a reggel. Hiller István nekitámaszkodott a hangár nyitott kapujának, melyről csöpögött az esővíz. Mellette fel s alá járt az őr. A gépészt várta, a ki két katonával az állomásra hajtott. A rét túlsó oldalán, a hadi-úton, egy óra óta tüzérség vonult el. Idehallott a lovak lépése, az ágyútalpak nyikorgása, a vas csörömpölése - de vezényszó egy sem. A legénység fáradt, előrehajolt testtel ült a mozdonyon, mintha kiki a maga módja szerint az eljövendőket forgatta volna eszében. Üteg üteg után, ezred ezred után vonult el és Hiller Istvánnak úgy tetszett, mintha a menet mind mélyebbre sülyedne, mintha a kerékvágások egyre nőnének ezen az úton, melyet előbb ezernyi ezer ember lába taposott, aztán épen annyi pata és kerék vágott fel - s a mely véletlenségből jutott erre a hirtelen és rendkívüli sorsra... Lovas ordonánczok vágtattak keresztül a mezőn, a domb felé. A folyó irányában elterülő síkságon mintha gyalogság szürke tömege mozgott volna."