A halálhajó [antikvár]

Részlet a könyvből: Egy hajórakomány gyapotot hoztunk New-Orleansból Amsterdamba. A hajónkat Tuscaloosának hívták. Fínom kis hajó volt, az ördögbe is, annyi szent! Elsőrangú bárka, valódi amerikai gyártmány. Hazai kikötő New-Orleans. Oh, te napsugaras, kacagó New-Orleans, milyen más vagy, mint az északi, jegesen puritán és érelmeszesedett kalmár városok. És micsoda pompás szállások a legénység számára. Végre egy hajóépítő, akinek az a forradalmi gondolata támadt, hogy a legénység is ember, nemcsak munkagép. Minden tiszta és csinos. Fürdő, sok tiszta ágynemű és moszkitóhálók. Az étel jó és bőséges. A tányér, kanál, kés és villa tiszta. Volt ott néhány nigger fiú, akiknek semmi más dolguk se volt, csak hogy tisztán tartsák a szállást, hogy a legénység egészséges és jókedvű maradjon. A társaság végre felfedezte, hogy a vidám és egészséges legénység jobban kifizetődik, mint az elzüllött. Második tiszt? Nem uram! Nem voltam második tiszt ezen a bárkán. Egyszerű fedélzeti munkás voltam, egészen közönséges munkás. Idefigyeljen, uram, matrózok már nem is igen vannak, nem is keresnek már matrózokat. Az ilyen modern teherhajó tulajdonképpen nemis igazi hajó már. Inkább valami úszó gépezet. És azt, hogy az ilyen gépezethez matrózok kellenek, azt, ugy-e, sajátmaga sem hiszi, mégha nem is ért a hajókhoz semmit.