A haldokló oroszlán [antikvár]

Részlet a könyvből: Goszpelda tisztelendő föl- s alájárkált a szobában. Ebéd után mindig így tett, hogy el ne nyomja az álom, mivelhogy a gyomra, ez a gonosz, rest gyomor, menten fölmondta a szolgálatot, ha étkezés után el talált aludni. Tehát járkált föl, le. Évek óta a szobának mindig ugyanazon a két oldalán ment végig, úgy hogy a végpontokon, ott, ahol megpördült a széles, lapos, hiúságnélküli cipőnek a sarka, a padló úgy meg volt kopva, mintha esztergáltak volna rajta. Az egyik kopás az ablaknál volt, a jobboldalinál, onnan járt az útja az íróasztal előtt el, el szögben a kályha mellett, egészen a túlsó sarokig, a Lourdesi Mária-szoborig, amely alatt kis örökmécses égett. Annál fordult vissza, ott volt a másik kopás, és ment vissza a nyoma, a (kályha előtt, vissza az ablakig. Sok százszor megjárta ezt, újra, meg újra, végnélkül. Ahogy ilyen rendszeresen járkált, s a kora szürkületben fekete reverendája fölött csak kopaszodó feje fénylett, széles, duzzadt, halavány arcát valami óriási óraingának nézte volna az ember.