A halhatatlan hercegnő [antikvár]

Részlet a könyvből:Négyszáz esztendeig vágytam a halhatatlan hercegnőre. Négyszáz esztendő - ő maga jelölt meg ennyi időt arra, hogy érzelmemet próbára tegye.- Négyszáz esztendeig, - mondta egykoron Firenzében egy tavaszi estvén a Ponte Vecchióról alátekintve az Arnóra, amely olyan volt ekkor, mintha csupa ezüstvirágocska úszkálna benne csak négyszáz esztendeig kivánjon meg és magáé leszek, signorino.Négyszáz esztendeig kellett hogy várakozzam rá és ez a négyszáz esztendő fiatalságban tartott meg. Fekete-hajam nem tudott ez idő alatt megezüstösödni, szemem csillogásának zománca nem töredezett meg, testem karcsu maradt és egyenes, mint a liliomszár, kezem friss, mint a gyermeké, homlokom üde és ráncnélküli, mint a porcellán és szám érintetlen. Engem szeretett mindenki. Rám vágyódtak a szenvedők: Mária, Skóthon katolikus királynője és Marie Antoinette; a hallgatagok: Pármai Izabella és Mária Luzja; a bölcsek: VIII. Henrik leánya, Angliai Erzsébet, Pármai Margit, aki II. Fülöp helytartója volt Hollandiában és a spanyol Izabella is; engem óhajtottak a kegyetlenek: Medicis Katalin és Báthory Erzsébet; Dobó Katica azért volt hős, Széchy Mária azért vitéz, hogy engem nyerjen meg; Ninon de L'Enclos miattam, az én kedvemért maradt fiatal és Madame de Sévigné minden sorát nekem írta...