A halál tanítványa [antikvár]

A ​regény első kiadása A halál és tanítványa címmel jelent meg az Új Idők Irodalmi Intézete R.T. kiadásában Budapesten 1943-ban. Maga a szerző ekkor Kolozsváron élt, tagja volt a Termést létrehozó írócsoportnak, amely célul tűzte ki “az eleven népi erők felszabadítását”, “a magyar szellem értékeinek eljuttatását a néphez”. Ugyanakkor résztvevője – már 1936-tól – a marosvécsi helikoni összejöveteleknek, s egy esztendővel regényének megjelenése előtt aláírja a Helikon íróközösség 1942-es nevezetes antifasiszta nyilatkozatát, és munkatársa a baloldal erőit tömörítő 48-as Erdély című zsebkönyvnek. Élete és írói munkája tehát ebben az időszakban is elválaszthatatlan volt attól a földtől, amelynek nehéz gondjaival, hajdani nagy szülötte, Apáczai Csere János életútját megelevenítve, ebben a regényben vívódik. Mert lehetetlen nem gondolni a II. Rákóczi György-kori Erdély szorongattatásait felidéző lapokat olvasva a második világháborús szorongattatásokra, amelynek közepette a nagy erdélyi gondolkodó, “az iskoláknak felettébb szükséges voltáról” székfoglalóját tartó professzor példája jelenthette a magmaradást. “Puszta életükért, személyes sorsukért aggódó honfitársaival szemben – olvassuk a könyv vége felé Szenczei László jellemzését hőséről – ő volt a végveszedelembe sodródott nemzet lelkiismerete, az a színtiszta szellemből szűrt tudat, hogy romba dönthetik egy nép falvait és városait, feldúlhatják szőlőskertjeit, megritkíthaják sorait, ha erős marad a lelke, s szelleme tiszta, mint a kristály, újra naggyá és tiszteltté lehet.”