A hannover-huszárok [antikvár]

Részlet: A bécsi Bristol-szálloda egyik tágas, a Ringre nyiló második emeleti szobájában egy huszárfőhadnagy járt nyugtalanul fel és alá. Gyönyörű szál ember, férfias nyíltságról tanúskodó, rokonszenves, megnyerő és bizalmat ébresztő tekintettel. Neszmélyi Kálmán már ép a tizedik cigarettára gyújtott s időnkint idegesen nézegette az óráját, mint ahogyan türelmetlen várakozók szokták tenni. Legyünk méltányosak. A főhadnagyot az utolsó huszonnégy órában annyi kellemetlenség érte, hogy nyugtalanságán abszolúte nem csudálkozhatunk. Más ember, aki nem bir az ő vasidegzetével, bizonyára még sokkal nyugtalanabb lett volna. Kezdjük elülről. Kálmán barátunk rövid két év leforgása alatt nyakára hágott az anyai örökségének. Hisz senki sem mondja, hogy túlságos nagy összeg lett volna; erről szó sem lehet, de végre is nyolcvanezer forint egy rakáson egészen csinos összeg, s ha ma csak a fele is megvolna, Neszmélyi Kálmán bizonyára nyugodtabban méregetné szállodai szobája értékes szőnyegét. De hát nincs s igy meddő minden okoskodás, mely ellenkező föltevésen alapul. Tegnapelőtt még megvolt egy töredéke az örökségnek : nyolcezer forint, mig ma Kálmán barátunk összvagyona optimisztikus becslés szerint tiz koronára rug. Se égen, se földön több. Nyolcezer forintról tiz koronára jutni - tagadhatatlanul nagy sülyedés. Bizonyos körülmények között valóságos tragikum. De hát ennek is a sport az oka.