A Hargita alól... [antikvár]

Részlet: Repülj fecském... Nyissa ki az ablakot és üljön ide a közelembe édes! Még meg sem kezdődött a nyár s maga már kiállhatatlan melegről panaszkodik és haza vágyik kicsiny falunkba... Látja, az utcát locsolják s ha közelebb jön az ablakhoz, nem tikkasztja a hőség és kárpótlásul mesélek is... Piros pünkösdről akar beszédet? Jó, legyen. Ám e történetben azért még sem a pünkösd a fő... Megvénhedt udvarházról, begyepesedett udvaru, pusztuló nemesi kuriáról szól az ének, im hallja meg édes: A tartodi udvar legrégibb vidékünkön s kis- és nagytartodi Tartody Menyhért nemzetes uram a tatárdulás után csak fedelet rakatott ujat a házára, egyéb minden ugy maradt, mint volt. az évszázados kemény falak ugyanis fittyet hánytak a kutyafejü horda tüzes csóváinak s a Hargita rengetegében eldugott tenger ezüst- és aranymarhából könnyen kikerült a fedél ára...