A harmadik házig [antikvár]

AZ ELSŐ ÜT A Lázról indultunk szekerességre. A Lázról, mert ott nyugodtan rakodhattunk, bár én nem értettem ezt, mert édesapám is még Dávid bácsi is — akivel erre az útra készültem — azt mondta, a miénk a fa, de ez is olyan, lehetett, mint amikor édesapám elment szekerességre, s nekem, ha valaki kérdezett róla, azt kellett mondanom, hogy otthon van. \ Dávid bácsi édesanyám testvére volt, „belső nagyapónak" a fia, annak a nagyapónak, aki olyan csodálatosan erős ember volt, hogy még a rablók is féltek tőle, pedig ahogy mesélte, rengeteg rabló volt fiatal korában, nemcsak ott közel a Tolvajosban, hanem lenn Kőhalom környékén is, ahová ő akkoriban szekerességre járt. Mesélte, hogy egyszer a Bogáti tetőn egy éjszaka megtámadták a rablók, négyen voltak — ezt még nem tudta akkor, csak később —, ő szerencséjére már messziről észrevette őket, mert valamelyikük szájában vagy kezében parázslott a szivar. t— Akkor két olyan lovam volt, hogy csak éppen tüzet nem okádtak, senki emberfiát nem engedtek közel a fejükhöz, én meg amikor megláttam az égő szivart, elővettem a kicsi fejszét, fél térdre álltam, és vártam. Ügy tettem, mintha nem vettem volna észre semmit, hagytam, hogy poroszkáljanak a lovak, csak amikor a közelükbe értem, csörgettem meg a láncot, mert azok olyan lovak voltak, hogy én amikor fönn ültem a szekéren, s megcsörrent a lánc, egyből vágtázni kezdtek, de akkor már a rablók is ugrottak, kettő kétfelől a lovak zabiájára, egy a bakra, egy meg hátul akart bemászni,! de bár ne mozdultak volna soha el az anyjuk szoknyája mellől, vagy ha el is: mentek volna kéregetőnek a kőhalmi piacra . . . Mert azt a kettőt, akik a lovak fejére ugrottak, letapodták a lovak. Amelyik a bakra ugrott, afelé odavágtam találomra, ahol fogta a lőcsöt, s el is találhattam, mert felordított. — A negyedikkel mi lett, nagyapó? — kérdeztük mi, gyermekek, mert arról nem esett szó.