A harmónia tébolya [antikvár]

1 Sinfonia ANDANTE Marco otthon ült, a fűtőtest mellé tolta karosszékét, élvezte, hogy a szakadó esőben való gyaloglás után felengedhet a szoba melegében. Forró teát szürcsölgetett. Kezében lassan forgatott egy kis tárgyat, amelyet a dóm előtti téren talált. Korábban már hosszasan vizsgálgatta a ceruzára emlékeztető fémeszközt, de sehogy sem tudott rájönni a rendeltetésére. Véletlenül rúgott bele a Tito téren (amely neki mindig is a Piazza del Duomo volt), és fémes csengése megkapta a fülét. Mintha egy pénzérmébe rúgott volna bele, de ennek a hangja magasabb és élesebb volt. Lehajolt, felvette a kis tárgyat, zsebre vágta, és hazasietett. Aztán meg is feledkezett róla, csak a teát szürcsölve jutott eszébe ismét. Felállt, kivette nedves kabátjának zsebéből, visszaült a karosszékbe, alaposan vizsgálgatni kezdte, de még mindig halvány fogalma sem volt, mire szolgálhat. Szépen megmunkált ezüst volt, nagyon vékony, az egyik vége tompa, a másik hegyes. Először egy miniatűr ceruzára gyanakodott, de grafitot sehol nem látott. Ahhoz pedig túlságosan réginek tűnt, hogy kicsiny töltőceruza legyen. — Talán olvasásra szánták, sorvezetőnek, mint a tóraolvasókat, amelyek egy kinyújtott mutatóujjban végződnek - gondolta. Csakhogy ez nagyon vékony volt, nem lehetett sem író-, sem