A hazáért és szabadságért (rossz állapotú) [antikvár]

Részlet a könyvből: Megremeg a tollam, midőn azt a sok szerencsétlenséget rajzolom eléd kedves olvasóm, mely kétszáz esztendővel ezelőtt magyar hazánkra nehezedett. Leopold osztrák császár és magyar király hadseregei sok vérontás után megtisztították az országot a török ellenségtől, de a szegény magyar nemzet nem nyerte vissza békéjét, nyugalmát. A gőgös bécsi kormány nemcsak százszorosan akarta Magyarországon behajtani a hadviselés költségeit, hanem kereken kijelentette, hogy hazánk meghódított tartomány. A nagy méltóságokat és hivatalokat a császár és király nevében idegenek foglalták el, kik a nemzetet minden jogából kiforgatták. Törvénytelen adók súlya alatt nyögött az ország és a nemzet minden egyes tagja érezte a szégyent, hogy láncra van verve szabadsága, de még ezeknek a láncoknak árát is meg kell fizetni. A német katonaság, mint sáskaraj lepte el hazánkat, ugy hogy valóságos kaszárnyához hasonlított az ország. A német katonacsapatok megrohanták a védtelen falvakat, a nemesek birtokait és tüzzel-vassal pusztítva, kegyetlen ellenség módjára garázdálkodtak. Ezer meg ezer ember jutott így koldusbotra, kik a boldogtalan hazából török földre bujdostak. Ámde a bécsi miniszterek nem elégedtek meg azzal, hogy a nemzetet vagyonilag tönkre tegyék, hanem kiadták a jelszót a -protestánsok üldözésére. Papok, barátok, legkivált pedig a jezsuiták jártak faluról falura. Nem egyedül, hanem fegyveres német katonaság kíséretében. Nem elégedtek meg azzal, hogy a protestáns templomokat és iskolákat lefoglalták és hogy a református papokat javadalmaikból kiüldözték, hanem, akik bármi okból gyanú alá kerültek, hogy á magyarság megerősödését pártolják, egyesek és egész községek a legnagyobb zaklatásoknak voltak kitéve. Nem csoda tehát, hogy a rabláncra vert magyarság mellett egy másik magyarság is keletkezett, mely mindenét vesztette, de mindenre is képes: a bujdosó magyarság.