A hazatérő [antikvár]

A valóság mitikussá, a mítosz valósággá válik Domokos József novelláiban. A pályaudvaron a lidércnyomásos tényeket álmodja valószerűvé. A hazatérőben a kamaszdühöktől fuldokló Télemakhosz a szemünk láttára válik felnőtt férfivá éppen azáltal, hogy ráébred: féltékeny s ellenséges érzületekkel fogadott apjában meg kell szeretnie - vagy legalábbis megismerni és tisztelnie - a másféleséget. És van tőle mit tanulnia... Mitikussá válik a Tér gyerekkorban hatalmasnak érzett betonteknője, a kisbetűs történelem hétköznapi rettenetét érezzük a Tél úrból is. Ez az impresszionisztikus próza nem ijed el a romantikus jelzőktől, szófűzésektől, sőt történetektől sem, groteszk elemei nem duzzadnak föl annyira sose, hogy a novellák világának horizontja teljesen besötétedjen. Domokos József legalább annyira szeret mesélni, mint címadó novellájának hőse, Odüsszeusz a háborgó tengerről, ami "le akar velünk számolni, ám hirtelen önnön ellentétébe fordul, mint egy megértett szemrehányás", vagy az utakról, melyek "nem pihentetnek és nem altatnak, és mi mégis feloldódunk egy mindennél gazdagabb és veszélyesebb álomban". S miért is volna baj az, hogy ezek a különös történetek érezhetően úgy íródtak, hogy bennük az olvasó is föloldódhasson?