A hét szilvafa árnyában [antikvár]

A HÉT SZILVAFA ÁRNYÁBAN. - Nézze, milyen különös kis bogarak röpülnek ott. Legyek vagy pillangók? - Hangyák, Vera, szárnyas hangyák. - Ugyan? soha sem hallottam... - Hogy a hangyáknak szárnya lenne? Dehogy nem. Fogjon csak meg egyet, ugy-e, milyen szép? - Az ám! Milyen finom a szárnya; mintha harmatcseppből lenne szőve. Na, ne nevessen ki. Tudom, hogy harmatcseppből nem lehet szőni, de azért ez mégis olyan. - Persze, hogy nem nevetem ki. De képzelje csak, ezt a csodaszerszámot - egyetlenegy napra adja nékik az anyatermészet. - Hogyan? Csak egy napra? - Igen. Azon az egy napon szabad nékik messze-messze szállni, szabad táncolni a napsugárban, szabad gondtalanul örülni, az életnek, - de, csupán egyetlen egy napig. - És? - És?... nincs tovább, mert akkor jő az este, és az ő szép, csillogó szárnyuk könyörtelenül, elodázhatatlanul lehull a vállaikról.