A hetéra [antikvár]

Részlet a könyvből: "Szúrást érzett a mellkasában. Mintha jéghideg, hegyes tőrt döftek volna a bordái közé; egy pillanatig azt hitte, elveszíti az eszméletét. Szemei előtt elmosódott a poros ösvény. A férfi megbotlott és elesett, bal karját védelmezően az arca elé tartotta. Lihegve fordult az oldalára, kiköpte a vörösesbarna homokot, vadul rángatta harci sisakja szíját; aztán messzire dobta magától a sisakot. Tántorogva állt újra lábra. Egy hang azt mondta: „Diomedon, most nem szabad feladnod! Fuss, Diomedon, fuss!" A harcos letépte testéről a bőr váll-lapokat, gyorsan kihámozta magát mellvértjéből, és kinyújtóztatta felsőtestét. Gépiesen kezdett újra futni, először kínkeservesen, nehezen dobogva, ám nemsokára azt vette észre, hogy rohan. Ugrálva kerülgette az olajfák bütykös gyökereit, melyek keresztezték az útját. A jobb lába csúnyán vérzett."