A hídfő [antikvár]

1Az első lövedék a menetelő század előtt kétszáz méternyire robbant az úttesten, a két következő pedig oldalt, a beépítetlen területen csapódott be. Egy pillanattal később a Visztulán túlról már újabb halált rejtő töltetek süvítettek, modernül és esztétikusan becsomagolva az aknák sima fémtokjába. Andrzej Nowak tisztjelölt, rajvezető testének minden idegszálával érezte, szinte látta röptük éles ívét, s azt, hogy sivítva zuhannak az élő emberek hosszan elnyúló, mozgó négyszögére, akiknek egyre hevesebben dobol a szívük, az agyuk meg lázasan latolgatja: talál, vagy nem talál? Jézus, talán már most?-Fuuu .tás! - kiáltotta rekedt hangon a századparancsnok. Valamit még üvöltött, de Nowak nem értette, hogy mit. A menetoszlop zárt tömege elpattant, széttört, szétszóródott. A katonák a házak falaihoz lapultak, a kapualjákba menekültek. Hatalmas csattanás hallatszott, akárha''valami gigantikus láda roppant volna ösz-sze. Egy, kettő három . , aztán kissé távolabban és gyengébben : a negyedik.Nowak a kapu boltíve alatt állt. Inge a hátához tapadt, szíve rövid, heves sorozatokban vert. Meleg vérhullám égette az arcát s lüktetett a halántékában.-Tisztjelölt úr, jelentem, hogy ezt tűzrajtaütésnek nevezik. Századunk vesztesége: három súlyosan begázolt harcos.Ez természetesen Rokicki tizedes. Már letelepedett a kapuban, az oldalbejárathoz vezető lépcsőre, és jókora darab rozskenyeret majszolt, amit pecsétes, kifakult nadrágja zsebéből húzott elő. Szemtelen kezd lenni a fickó, gondolta Nowak, mert a megjegyzést részben magára vette, a legközelebbi alkalommal le kell hordanom 5