A hirnök (Egy világ halála) [antikvár]

Részlet a könyvből: "Be kellett csukniok az erkélyre nyíló üveges ajtót. Az utca áradata úgy nőtt, mint a dagály. Szélrohamok zúgtak végig rajta. Üvöltések, kacskaringós kiáltások, fülsértő kacagások. Egy-egy csöndesebb pillanatban hallatszott a roppant, láthatatlan tömeg lába-dobogása. A vadállat szusszant egyet. Aztán bika-bömbölés tört ki a melléből. Szilvia nem bírt már magával. Orrlikai lüktettek. Megugrott s magával akarta cipelni unokaöccsét is. Azt mondta, hogy ilyen napon mégsem zárkózhatik el az ember: akármi is a véleménye a dologról, látni kell és bele kell kóstolni. (Szilvia semmibe sem szokott csak úgy félig belekóstolni.) Marc kijelentette, hogy nem tart vele - de oly haragosan, hogy egy kis félelem s valami vágyakozás is érzett a megvetésében. Meg aztán: az egész délutánt anyjával töltötte, a zárt lakásban, ahová korán besurrant a novemberi homály."