A holló útja [antikvár]

MATYASj AZ ORSZÁGÚT VÁNDORAA ködből úgy bontakozik ki egy emberi alak, mintha a múltból lépne elő. Lehetséges ez? Egy ember a múltból? Hiszen a jelenben élünk és nagyjából csakis a jelennek. A múlt és jövő teljesen egyforma. Ugy vesz körül, mint a köd köralakú fonala; akármerre fordulunk, körülbelül egyforma rövid távolságra látunk. Ami mögötte van, az el van vágva hatahnunktól. Emlékezhetünk rá, mint a fákra és házakra, melyeket útközben elhagytunk, vagy sejthetjük, mint az utat, amely még előttünk áll. Tudni semmit sem tudunk, csak annyit, hogy most és itt áUunk.A köd nem mindenütt egyformán sűrű. Néhol ritkább és itt kibontakozik egy ember, aki felénk közeledik. Óvatosan, de nyugodtan lépked. Mint akinek nincs célja, mert minden cél egyformán jó neki, amerre az út vezeti. De óvatos, mert nem látja biztosan, hová lép. Emberünk a múlt ködéből közeledik felénk. Még nem látjuk az arcvonásait, alakját is alig-aUg, de már a járása, a mozdulatai, ismerősnek tűnnek. Veled még nem fordult elő, kedves olvasó, hogy törted a fejed, honnét ismered azt az embert, aki előtted áll? Mindenkivel előfordult ez már és nem is egyszer, és olyan bizonytalanul kellemes érzés támad fel a nyomán, mintha már éltünk egyszer valami más időben, nem tudjuk, hol, de ott ezzel az emberrel ismertük egymást. Olyan határozott ez az érzés, hogy önkéntelenül ráköszöntünk:- Jó estét!Mátyás megtorpant, annyira váratlanul érte ez a jókedvű, derűs köszöntés. Gondolataiból riasztották fel, mert vándorútján valóban többet nézett befelé, saját lelkébe, mint körül, az állandóan változó, mégistI j