A holtaknak vetett kenyér [antikvár]

Fal választotta el az embereket, hiszen azért építették, ezt nem tudom rövidebben megfogalmazni. A történet kezdetét az a nap jelöli ki, amikor 1940 őszén körbeért a fal, a végét pedig az 1942-es „nagy akció", amikor a kerület egy részében már nem vehették semmi hasznát. Ez valamelyest megmagyarázza, hogy miért nincs benne a könyvben az, ami nincs. A háború utolsó éveit a „túloldalon", olyan emberek között töltöttem, akik ma is ugyanolyan közel állnak hozzám, mint akkor. Azt mondták, „bombabiztos papír". Én nem láttam ilyet, viszont láttam embereket, akik sosem okoztak csalódást, életüket kockáztatták az idegen lény megmentéséért. Nekik ajánlom ezt az előszót. Ma már én is hihetetlennek tartok bizonyos dolgokat, amelyek annak idején megszokottak voltak. Emlékszem, a szökés után hónapokig bujkáltam a Leszno és a Vas utca sarkán lévő házmesterlakásban. Aki tudja, hogy pont szemben volt az őrszoba, érzékeli a helyzet iróniáját. Két-három óránként tartottak házkutatást a tábori csendőrök. Csak rövid ideig bújtatott az az ember, akit még a háború előtti időkből ismertem. Láttam a kezében a földalatti Tájékoztató Közleményt, el is olvastam. Később más embereket, más illegális brosúrákat is megismertem. Azt mondták, „bombabiztos papír", ami azt jelenti, hogy az embernek van bejelentett lakhelye, pecsétje, a megszerezhetetlen aláírások sem hiányoznak róla, még a városházán is bejegyezték. Egyetlen hamis anyakönyvi kivonat miatt emberek hosszú sora került veszélybe valakiért, akivel a legtöbbjük nem is találkozott személyesen. A pontosság kedvéért föl kell jegyeznem, hogy többször is kézhez kaptam a Zegota1 ösztöndíját, még azt is sejtem, ki volt a szervezethez legközelebb álló összekötő.