A hű testőrök törvénye [antikvár]

EGY SZOMORÚ ESTE A folyosó sötét volt, és a lépcső meredek. Sztánya máskor kettesével, hármasával vette a lépcsőfokokat, ma azonban lassan, nehezen vonszolta magát felfelé, s a karfára támaszkodott. Gyakran megállt. Arcát tenyerébe temette. Sztánya szeretett eljátszani azzal, hogy beleképzelte magát bizonyos hősök szerepébe, akikről olvasott vagy akiket a mozivásznon látott. Gondolatban magára öltötte arcukat is, s azután otthon a tükör előtt megállva csodálkozott, hogy vonásai egészen mások. De ma fel sem kellett érnie az utolsó lépcsőfokra, máris egytől egyig elűzte kalandos képzeteit. A csapás, amely érte, sehogy sem illett bele a játékba. Nagyon is valóságos volt. Az óta a szomorú nyár óta, hogy elárvultak, mert Sztánya elvesztette apját, édesanyja mindig emlegette, hogy el kellene költözniük Prágából Chlumecba, vagyis — úgymond — haza. Anya Chlumecban született. Nővére ott is élt egyedül, illetve kettesben a kis Jar-milkával. Az élet ott olcsóbb, mondogatta, és mindnyájan együtt lennének. Sokszor beszélt erről Sztányának, sőt tanácskozott is vele. Sztánya megértette, bólogatott, de magában meg volt róla győződve, hogy a mama kívánsága sose megy teljesedésbe. Annyi minden kötötte Prágához:.