A játék neve: halál [antikvár]

ATKözös játékunk, a Vágy szabályai és menete roppant egyszerű volt. Annyiból állt, hogy V. és én elmentünk egy jó előre kiszemelt éjszakai bárba, amely kellőképpen messze volt a lakhelyünktől. Együtt utaztunk a bárig, de már külön-külön léptünk be. A bárpulthoz ültünk, a lehető legtávolabb egymástól, hogy még véletlenül se sejthesse senki, hogy összetartozunk, ugyanakkor úgy helyezkedtünk el, hogy egy pillanatra se téveszthessem V-t szem elől. Aztán vártunk. Soha nem kellett sokáig várni, miért is kellett volna, hiszen V. szabályosan ragyogott ilyenkor. Mindig felbukkant egy szerencsétlen flótás, aki meghívta egy italra vagy felkérte egy táncra. És ilyenkor aztán V. lazán elkezdett flörtölni. Én pedig csak vártam, a szemem le nem vettem róla, és a testem egészen megfeszült, készen arra, hogy bármelyik pillanatban közbelépjek. Volt egy egyezményes jelünk: abban a pillanatban, amikor előhúzta a blúza alól az ezüstsasos nyakláncot, be kellett avatkoznom. Azokban a sötét, dübörgő zenével teli helyiségekben keresztül kellett verekednem magam az embertömegen, és rá kellett támadnom a vele lévő nyálcsorgató baromra, hogy mégis mi a fenét képzel, mit csinál a csajommal. És mivel elég meggyőző fizikummal rendelkezem, hiszen V. szereti, ha rendszeresen súlyt emelek, és minden napomat lendületes futással kezdem, tehát igazi kigyúrt, ruhásszekrény méretű pasi vagyok, a hatás sohasem marad