A Jegyesek [antikvár]

A legjobb olasz regényt, mely a világirodalom legkitűnőbb történeti regényeinek egyike s egyúttal a keresztény szellemű regényköltésnek máig felül nem mult őse, veszi ez átdolgozásban a szíves olvasó. Szerzője, a milánói Alessandro Manzoni (1785-1873) szabad szellemű, klasszikai ízlésű versekkel indult meg írói pályáján, de egy párizsi útjának élményei hamarosan a romantikus irány hívévé és buzgó katholikussá alakították át, mely utóbbi eredményben nagy része volt egy mélyen vallásos konvertita leánnyal kötött házasságának is. Első új korszakának a képzelet merész röptével s az érzés lángoló hevével írt művei: vallásos himnuszai és történeti tárgyú drámái. A himnuszokban a karácsonyt, Urunk kínszenvedését, feltámadását, a pünkösdöt és Szűz Máriát énekli meg, az őskereszténység lelkesülésére emlékeztető ihletettséggel, úgyhogy a vallásos költészet legkiválóbb alkotásai közt vannak számontartva. A passióról szólót az egyház nagypénteki példájának szellemében az elvakult zsidóság megtéréseért való fohásszal végzi. Ezek a versek megszerezték az ifjú költő számára a világ akkor leghivatottabb műbírájának s egyben legnagyobb költőjének: Goethének elismerését. Nagyra értékelte Goethe Manzoni színdarabjait is, melyek elé a németek számára megjelent jénai kiadásban méltató bevezetéseket írt, költőjüknek nemcsak hatalmas alkotóerejét, hanem ábrázolásainak tisztult világosságát és mély történeti sutdiumait is kiemelve bennük. Mintha sejtelmét fejezte volna ki ezzel, hogy Manzoni nem szegődött a romantikus irány végleges hívének, hanem tovább fog fejlődni az élethív ábrázolás, a nemes értelemben vett realizmus felé, vagyis anélkül, hogy lerakná a képzelet szárnyait vagy búcsút mondana költészete emelkedett, hitéből merített szempontjainak. Valóban úgy is történt.