A kacsaorru leány [antikvár]

Részlet a könyvből: Beláttam, hogy naplót kell irnom, mert tirajtatok kivül, szegény, fájdalmas önvallomásaim, nincs ezen a rut földön senki sem, akinek elárulhatnám az én nagy bánatomat. (Még anyámnak sem, mert az kinevet.) Emlékszem, öklömnyi kislány koromban, egyszer valami bécsi nagynéni járt nálunk és mivel a színházban éppen a ,,Háromcsőrü kacsá"-t játszták, hát ebédkor az asztalnál a német néni sehogysem tudta kimondani a darab cimét, a melyre édes apa mókából meg akarta tanítani. Háromcsérri kacsáré, - törte kerékbe a szót, mire apám nevetve ugratta, hogy: Nicht so, Karolin! ,,Háromkacsáru csőre!" Ezen mindnyájan nevettünk, s ekkor anyus, aki mellettem ült, tréfásan megfogta két ujjával az orrom hegyét: - Csingilingi. Lalikának is olyan orra van, akár a kacsa csőre.